A blog a futball egykor ragyogó, de be nem teljesült ígéreteinek a bemutatására törekszik, megénekelve a felemelkedésüknek és a bukásuknak a körülményeit. Dyer, Deisler, Aimar és társaik...
Nemrég foglalkozott a blog Ian Harte-tal, ahol ezt írtuk:
Sajnos nem valószínű, hogy újra a Premier League-ben láthatjuk, mert habár másodvirágzását éli, de kezd kifutni az időből, nyáron 34 éves lesz.
Nos, majdnem megcáfolt minket.
Történt ugyanis, hogy többek között Harte 11 bajnoki góljának köszönhetően a Reading bejutott a playoff-döntőbe, és egyetlen meccsnyire volt attól hősünk, hogy 4 év múlva újra a Premier Leauge-ben játszhasson.
The secret to a happy ending
Sajnos a happy end elmaradt.
A Blackburn-től kölcsönvett Khizanishvili röhejes hibáinak köszönhetően ugyanis félidőben már 3:0-ra vezett a Swansea, de a Reading nem adta fel, a szünet után visszajöttek 3:2-re és majdnem egyenlítettek is, de egy újabb ellenük ítélt büntető eldöntötte a feljutás sorsát.
Habár valószínű, hogy ez volt Harte utolsó utáni esélye, hogy újra elsosztályú futballistának mondhassa magát, a Bukottfocisták-blog nem adja fel, és továbbra is kitartóan szurkol neki, hátha jövőre összejön a csoda.
Go Ian!
(Zurab Khizanishvili meg köszöni szépen, jól van, jövőre büszkén viseli majd a Kayserispor mezét. Neki így is összejött az első osztály!)
La Bestia. The Beast. A szörnyeteg. A vadállat. Csak így emlegette mindeki. Képtelenség volt megállítani. Az ellenfél védői nem mertek a szemébe nézni a meccs előtti kézfogásnál, annyira féltek tőle. 2003-ban került Spanyolországba, ahol első idényében 24 góllal mutatkozott be. A következő nyáron az Arsenal és a Real Madrid is mindent elkövetett, hogy megszerezze őt, végül a királyiaknál kötött ki 25 millió euróért. Most, 2011-ben másodvirágzását éli Malagán.
Mai alanyunk nem egy tipikus bukott focista, sőt, egy ideig a világ egyik legjobb játékosa volt, de akkor is elmondható róla, hogy több lehetett volna a karrierjében. Ő lenne Gaizka Mendieta, a baszk Zidane, aki két BL-döntőig vezette a Valenciát.
Moving up the ladder
Nem éppen megszokott módon kezdte a karrierjét Mendieta. Gyerekként atletizált és 14-15 éves koráig csak hobbiszinten focizott. Tehetsége viszont hamar megmutatkozott, így a másodosztályú CD Castellon-ba került, majd 92-ben a Valencia leigazolta az akkor 18 éves Mendietát. Eleinte a tartalékoknál számították rá, de a második évében már a felnőttcsapatnál jött számításba.
A belé vetett bizalmat meg is hálálta, az 1995/96-os szezont a második helyen befejező Valenciában már 34 meccsen lépett pályára kezdőként.
Az igazi áttörés viszont Ranieri érkezése után jött, Mendieta a csapata egyik kulcsembere lett, 10 gólt lőtt a 97/98-as bajnokságban. A következő évben megnyerték a spanyol kupát és bemutatkozhatott a válogatottban is(nem is akármilyen meccsen, 9-0ra verte meg Spanyolrszág Ausztriát).
1999 nyarán új edző érkezett, Hector "örök-második" Cúper, akivel rögtön meg is nyerték a szuperkupát a Barcelona ellenében(Cúper utolsó trófeája).
Lost finales and individual succeses
Ugyanebben a szezonban két gólt lőtt a BL-elődöntőben, így a Valencia simán búcsúztatta a Barcelonát, majd a döntőben megint spanyol csapattal találkoztak. A Real simán győzött, ugyanakkor ez nem akadályozta meg Mendietát abban, hogy az Év Középpályása legyen az UEFA szerint.
A 2000-es Európa-bajnokságon is jól ment neki a játék, két bünetőt is értékesített, a viszont spanyolok csak a negyeddöntőkig jutottak.
A kövezkező szezonban ismét a BL-döntőig jutott a Valencia, itt két angol csapaton keresztül vezett az útjuk. Először az Arsenal-t verték ki idegben lőtt több góllal, majd a meglepetéscsapat Leeds álmainak vetettek végett az elődöntőben.
A döntőben Mendieta már a 3. percben megszerezte a vezetést a Bayern ellen, a második félidőben 11-esből Effenberg egyenlített. Megint büntetők következtek, Mendieta volt az első a csapatából és most sem hibázott, de ez sem volt elég a Valenciának a győzelemhez, 5-4 arányban alulmaradtak a bajorokkal szemben.
Mendieta a szezon végén ismét az UEFA Év Középpályása lett.
Italian Job & other detours
Ekkorra a világ egyik legjobb játékosának tarották, és Mendieta úgy érezte, túlnőtte a Valenciát. Szinte az összes európai top-klub hívta, végül 48 millió euró ellenében a Laziónál kötött ki.
Verón és Nedved mellé társulva igazi dream-midfield-et alkottak volna. Volna, ugyanis Mendieta nem tudott beilleszkedni a Seria A-ba. Csalódáskeltően teljesített, majd Dino Zoff menesztése után a kezdőből is kiszorult.
A kövezkető évben Barcelonába került cserébe. Kezdőként számították rá, ugyanakkor a katalánok csak 6. helyen végeztek a bajnokságban.
Finding a new home
Ugyancsak cserébe Middlesbrough-ba került 2003-ban. Biztos helye volt a kezdőben, majd az év végén megnyerték a Ligakupát, a Boro történetének első trófeáját.
A következő nyáron az észak-yorkshire-i csapat végleg megvette Mendietát a Laziótól. A klub legnagyobb sikereit élte ebben az időben az esernyős edző kezei alatt, első európai kupaszezonjukban egyből az UEFA-kupa nyolcaddöntőig jutottak, majd a következő évben egészen a döntőig meneteltek, ott viszont már nem volt esélyük a szintén a fénykorát élő Sevilla ellen.
Klubszinten tehát jól mentek a dolgok, egyénileg már nem annyira, ugyanis súlyos sérülések hátráltatták a baszk irányítót. A 04/05-ös szezon nagy részét kihagyta, mitán 2004 októberében térdszalagsérülést szenvedett a Portsmouth ellen.
A következő szezonban az egyik legjobb meccsét játszva a Boro színeiben két góllal járult hozzá a MU felett aratott fölényes győzelemben.
A sérülések viszont megint közbeszóltak, Mendieta a lábát törte, és véget ért ez a szezonja is.
Not a happy ending
A 2006-os vesztes UEFA-kupa döntő után távozott McClaren, helyét a klub legendája és csapatkapitánya, Gareth Southgate vette át, aki közölte Mendietával, hogy kezdőként már nem számít rá a továbbiakban. Mendieta viszont maradni akart és kijelentette, hogy harcolni fog a lehetőségért.
Karrierjének záró szakasza nem volt méltó egy játékoshoz, aki pályája csúcsán még a világ egyik legjobb játékosa volt.
Az új edzővel sosem értette meg magát, a 2006/07-es szezonban csak 7-szer léphetett pályára, utolsó meccsét 2006 karácsonyán játszotta az Everton ellen.
2007 telén komolyan szóba jött a hazatérés gondolata, a Bilbao is bejelentkezett érte, valamint az LA Galaxy is hívta a jól csengő nevű veteránt, de végül a maradás mellett döntött és bejelentette, hogy a szezon végén, szerződése lejártával visszavonul.
Az utolsó másfél évben már a tartalékoknál edzett. Hivatalosan 2008 május 13.-án ért véget a szerződése és a pályafutása. Nem a legjobb viszonyban vált el a Boró-tól, úgy érzi, hogy a tulajdonos és az edző nem bánt vele korrektül. Ugyanakkor nem ment túl messzire visszavonulása után.
Settling down
Észak-Anglia nem éppen a legnépszerűbb hely a világon, az ember azt hinné, hogy Mendieta, aki olyan pezsgő világvárosokban élt, mint Valencia, Róma vagy Barcelona megszenvedte a hanyatló iparvidéken eltöltött éveket, de nem így van.
Mendieta imádja a környéket, a gyárakat, a természetet, az angol kultúrát.
Habár feleségétől elvált, és két gyereke hazakerült, Mendietának mégis volt miért maradnia.
Szerelembe esett egy angol lánnyal, a Middlesbrough melletti Yarm-on telepedtek le, együtt járnak kocogni, félmaratonokon indulnak, kirándulnak a környéken, barangolnak a természetben, emellett még kispályán focizik Mendieta.
Middlesbrough utcán gyakran meglepődnek az emberek, amikor összefutnak vele, hogy hát ő még mit keres itt, de köszöni szépen, jól érzi magát északon.
Megkeresett vagyonát spanyolországi ingatlanokba fektette, Angliából irányítja a vállalkozását.
Nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egyszer kipróbálja az edzősködést.
A Premier League-nek mindig is megvoltak a maga, adott edző köré szerveződő nemzetiségi csapatai. A legismertebb és legnagyobb hagyományokkal bíró külföldi kolónia Arséne Wenger L’Arsenal-ja, de ilyen volt a Benitez alatti, spanyolokkal teli Los Liverpoolos, vagy a José Mourinho vezette dél-londoni portugál diaszpóra. Ne felejtsük el azonban, hogy a Speciel One érkezése előtt a Chelsea volt a olasz emigránsok angliai központja. Gianluca Vialli és Claudio Ranieri edzősködése alatt számos olasz játékos megfordult a fulham-i csapatnál. Csak a legnevesebbek: Zola, Di Matteo, Panucci, Cudicini, Casiraghi. A Stamford Bridge volt a 90-es évek Ellis Island-je. Már csak Martin Scorsese és Robert de Niro hiányzott a képből. Ezekben az időkben szoros kapcsolat volt a Chelsea és az Atalanta között. Több fiatal, olasz játékos megfordult a londoni csapat akadémiáján, de közülük csak egyetlen egy vitte a felnőttcsapatig: a dallamos nevű Samuele Dalla Bona.
Mertek nagyot álmodni Leeds-ben a 90-es évek végén. Peter Ridsdale elnöksége idején hitelből felépítettek egy szerethető csapatot, amely a Valencia elleni BL-elődöntővel ért fel a csúcsra 2001-ben, hogy aztán pár év múlva a harmadosztályba találja magát. Az sem tudta őket megmenteni a pénzügyi csődtől, hogy kiárusították az összes játékosukat(akik szépen megbuktak utána - eltekintve pár kivételtől).
Az egyikük volt Ian Harte, a Leeds szabadrúgás-specialistája. Egykor a Barcelonával hozták szóba, ma köszöni szépen, jól van, élvezi az edző bizalmát Reading-ben.
A jobb szélen Ilhan megfordult, majd egy hirtelen mozdulattal a háta mögül átemelte a megzavarodott Roberto Carlos felett a labdát, aki már csak szabálytalanul tudta megállítani a rajta túljutott játékost.
A csel a 2002-es VB egyik legemlékezetesebb pillanatává vált, habár youtube nem volt még ekkor, mégis mindenki látta a mozdulatsort, és minden gyerek az „Ilhanos-cselt” próbálta elsajátítani azután a török-brazil meccs után.
Tovább után kiderül, hogy mi lett Ilhan Mansizzal a VB után, és hogy milyen számban szeretne indulni a 2014-es szocsi téli olimpián.
Veletek is előfordult már meccsnézés közben, hogy odaszóltatok a haverotoknak, hogy "te, emlékszel még erre a gyerekre? ez mekkora ígéret volt már régebben..."?
Villant már be egy kiscsapat mérkőzése közben egy 8 éves Nemzeti Sport cikk, ami szerint a Real Madrid le akarta igazolni nagy pénzért a most beálló játékost? Ha azt mondom, hogy az új Zidane, hány játékos ugrik be az elmúlt 10 évből, akire ezt mondták és mostmár senki sem emlékszik rájuk?
Azt hitted, hogy Adriano(Sport1 szakértők kedvéért: nem a barcás, hanem a másik) az aranylabdáig viszi? Portilloban láttad az új Gutit, amikor a hosszabításban mattolta a Dortmundot? Hogy kerül valaki a Tottenham kezdőjéből Moldovába 27 évesen?
A blog célja ezeknek a hányatott sorsú játékosoknak a felkutatása és bemutatása. Mindegyik karrier egy magával ragadó történet, a felemelkedéstől a csúcson át a bukásig megannyi fordulóponttal.
Dilemma
Nehéz pontosan definiálni a bukott focistát. Ki számít annak? Aki sosem ért el oda, ahova predesztinálták vagy aki eljutott a csúcsig, de onnan idő előtt távozott?
Nehéz a kérdésben igazságot tenni, talán majd idővel körvonalazódik a dolog.
It's friday: fun, fun, fun, fun!
Csütörtök után, de szombat előtt, péntek reggel fog jelentkezni a blog minden héten egy új poszttal.
Nemrég foglalkozott a blog Ian Harte-tal, ahol ezt írtuk:
La Bestia. The Beast. A szörnyeteg. A vadállat. Csak így emlegette mindeki. Képtelenség volt megállítani. Az ellenfél védői nem mertek a szemébe nézni a meccs előtti kézfogásnál, annyira féltek tőle.
Mai alanyunk nem egy tipikus bukott focista, sőt, egy ideig a világ egyik legjobb játékosa volt, de akkor is elmondható róla, hogy több lehetett volna a karrierjében. Ő lenne Gaizka Mendieta, a baszk Zidane, aki két BL-döntőig vezette a Valenciát.
Ugyanebben a szezonban két gólt lőtt a BL-elődöntőben, így a Valencia simán búcsúztatta a Barcelonát, majd a döntőben megint spanyol csapattal találkoztak. A Real simán győzött, ugyanakkor ez nem akadályozta meg Mendietát abban, hogy az Év Középpályása legyen az UEFA szerint.
Ugyancsak cserébe Middlesbrough-ba került 2003-ban. Biztos helye volt a kezdőben, majd az év végén megnyerték a Ligakupát, a Boro történetének első trófeáját. 
A Premier League-nek mindig is megvoltak a maga, adott edző köré szerveződő nemzetiségi csapatai. A legismertebb és legnagyobb hagyományokkal bíró külföldi kolónia Arséne Wenger L’Arsenal-ja, de ilyen volt a Benitez alatti, spanyolokkal teli Los Liverpoolos, vagy a José Mourinho vezette dél-londoni portugál diaszpóra.
Mertek nagyot álmodni Leeds-ben a 90-es évek végén. Peter Ridsdale elnöksége idején hitelből felépítettek egy szerethető csapatot, amely a Valencia elleni BL-elődöntővel ért fel a csúcsra 2001-ben, hogy aztán pár év múlva a harmadosztályba találja magát.
A jobb szélen Ilhan megfordult, majd egy hirtelen mozdulattal a háta mögül átemelte a megzavarodott Roberto Carlos felett a labdát, aki már csak szabálytalanul tudta megállítani a rajta túljutott játékost.
Utolsó kommentek